Egyetemi Nyomda, Nagyszombat, 1648-1777; Buda ill. Bp., 1777-: A Pázmány Péter bíb. által 1635: alapított nagyszombati egy. működéséhez természetszerűen hozzátartozott a nyomda. Ennek ellenére az első években az ugyancsak a kardinális támogatásával korábban létesült pozsonyi jezsuita nyomda látta el kiadványokkal az új intézményt. A más helyekről származó betűanyaggal bővült officina egy részét 1648: vitték át Nagyszombatba. A teljes pozsonyi fölszerelést csak 1662: telepítették át. A jezsuiták által vez. egy-hez tartozó nyomda élén mindenkor a JT egyik tagja állt prefektusként, míg magát a műhelyt szakember irányította. Ez utóbbi nevét a kiadványok 1740-ig sűrűn föltüntették, majd ezt követően, amikor a művez. egyben mindig a pref. h-e volt, többé már nem. A faktorok névsora: 1648-53: Philipp Jakob Mayr, 1654: Matthias William, 1654-64: Melchior Wenzel Schneckenhaus, 1664-71: Matthaus Byller, 1672: Johann Georg Zerweg, 1675: Johann Georg Wanschleb, 1676: Martin Thomas, 1676-78: Matthias Rietmiller, 1679: M. Rechlinger, 1679-83: Matthias Srnensky, 1687-88: Joannes Nicolaus Martius, 1688: Johann Christoph Beck, 1689: Johann Andreas Hauck, 1690-93: Johhann Adam Friedl, 1693-1703: Johann Andreas Hörmann, 1695: Johann Georg Frey, 1711-12: Johann Heinrich Geich, 1712-15: Andreas Georg Roden, 1715-31: Friedrich Arnold Gall, 1732-39: Josef Leopold Berger. Érzékelhető a háborús idők (1673-74, 1683-86 és 1704-11) szakemberhiánya, bár maga a nyomda azért csaknem folyamatosan dolgozott a kuruc-labanc hatalomváltások ellenére. 1674-75: és 1687-1704: az ~ fejlődésének nagy lökést adott Szentiványi Márton kétszeri prefektussága; ő egyben Mo. legfőbb cenzora is volt. A 17-18. sz. fordulóján az ~ új épületbe költözött, papírmalmok megszerzése biztosította a folyamatos és viszonylag olcsó alapanyagellátást. Saját betűöntödét is alapítottak. Ugyancsak ezektől az évektől tapasztalható első alkalommal, hogy egy hazai nyomda termékei nagyobb számban és rendszeresen kerültek külf-re. E művek élén is Szentiványi: Curiosiora et selectiora variarum scientiarum miscellanea c. lexikális műve állt (1689-1702). A szatmári békét (1711) követően az ~ fejlődése töretlen. A termelés mennyiségi csúcsa 1763/68-ra tehető, amikor a ma ismert kiadványok száma évenként a százat is meghaladta. Az ~ termékeinek száma a 17. sz-ból ma kb. 800, a JT 1773-as föloszlatásáig a 18. sz-ból több mint 4.000. Ekkor a tipográfia az egy-mel együtt áll. kezelésbe került. Az 1773 őszén lebonyolított leltározáskor 338.986 db kiadvány állt a raktáron 132.559,40 Ft eladási áron, míg a műhely technikai fölszerelését 17.559,55 Ft-ra értékelték. E hatalmas számok jól érzékeltetik, hogy az ~ minden vonatkozásban messze kimagaslott a korabeli hazai officinák közül. 1773-77: a nyomtatványokat (számuk közel 300) a typis Tyrnaviensibus megjelöléssel látták el. A nyomda fölszerelését ekkor megosztották: jelentős részét az egy-mel együtt 1777 őszén Budára szállították. A Nagyszombatban maradt rész azután fokozatosan elsorvadt, míg végül 1797: az egészet Budára vitték. (A nagyszombati részleg ma ismert termékeinek száma nem érte el a 350-et.) Az ~ Nagyszombatban készült termékeinek több mint 80%-a lat. nyelvű, a m-ok aránya a 10%-ot sem éri el, míg a szláv és ném. együtt is csak jóval kevesebb ennél. A jezsuita egy. igényeinek megfelelően a kiadványok túlnyomó részét a tanárok írásai, tankv-ek, vizsgatételek, a hitélet támogatását hivatott művek alkották. A 18. sz. derekán átmenetileg a hazai törvényszövegek közreadásának kiváltságát is megszerezték. - 1777: a Budára került nyomda szállítása, amelyet Kempelen Farkas szervezett, a Vágig ökrösszekerekkel, onnan tutajokon történt a Dunán; a költözködés az ~ működésében még 3 hónapnyi kiesést sem okozott. 1779. XI. 5: az immár budai ~ megkapta a tankv-ek kizárólagos megjelentetésének szabadalmát. Ezzel függ össze a hazai kisebbségek nyelvein készített tankv-ek hosszú sora. Míg korábban Nagyszombatban a népnyelvek közül inkább csak a városban és környékén használatos m., ném. és szl. nyelven készültek, addig Budán egész sor továbbin is: gör., horvát, rum., szerb stb. Ehhez megvásárolták 1795: a Novakovic-féle és eredetileg a bécsi Kurzböck-tipográfiából származó cirillbetűs nyomdai fölszerelést, hiszen akkoriban a szláv nyelveken kívül a rum. kiadványokat is ezekkel állították elő. - A legjelentősebb hazai nyomda Mo. földr. közepére kerülve jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy Pest és Buda hamarosan valóban művelődési és gazd. központtá is váljék. A kiadványok nyelve közül a lat. fokozatosan a háttérbe szorult, és ezzel párhuzamosan a tartalom is mindinkább világi jellegű a korábban előtérben levő vallási művekkel szemben. 1777-1800: az ~ termelése változatlanul jelentős, 1400 kiadványa ismeretes.

Az ~ igazgatói közül kiemelkedett 1804-38: Sághy Ferenc, akinek idejében az ~ a korábbi évtizedekkel szemben nyereségessé vált, technikailag pedig jelentősen fejlődött. Különösen a sztereotípia kérdése foglalkoztatta ebben az időben a műhelyt, hiszen sok tankv-et utánnyomtak. Bikfalvi Falka Sámuel (1766-1826) szerepe nem csupán ezen a téren, de az új betűk metszésében is fontos volt, 1798-tól az öntőműhely termelését is föllendítette. Az amerikai John Watts is a sztereotípia-lemezekkel dolgozott 1818 és 1824 között. - Sághy minden irányban kereste a további fejlődés útjait. 1809: engedélyt szerzett a hazai kat. egyh. számára korábban rendszeresen külf-ről behozott szerkv-ek előállítására. E vállalkozás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert az ilyen jellegű kiadványokban - elsősorban misekv-ekben és breviáriumokban - évsz-ok óta megszokott és bevált piros színű rubrikálást a szűkkeblű felsőbbség utasítására kénytelen volt elhagyni, a csak fekete kiadványok viszont nem voltak kelendőek. A budai várbeli ~t télen a zajló Duna híd hiányában sokszor elzárta a fejlődő Pesttől. A szabharc idején mintegy hivatalos nyomdaként a m. kormánynak dolgozott. Fölszerelésének egy részéből önálló Álladalmi Nyomdát alakítottak ki, amely mindenhová elkísérte a többször is költözni kényszerült kormányt. A 19. sz. közepén a budai ~, ha már nem is magaslott ki annyira a többi hazai műhely közül, mint egy évszázaddal korábban, de még mindig az orsz. legjelentősebb tipográfiája volt. B.G.

Kafer István: Az ~ négyszáz éve (1577-1977). Bp., 1977.